Barbara és Józsi 1999 nyarán ismerkedtek meg egy pékségben együtt dolgozva. Mondhatnánk első látásra szerelem alakult ki köztük, amit a Fekete Macska pubban meg is pecsételtek az első csókkal. Barbara bizonyos volt, hogy a férjét találta meg és így is lett.
2002-ben összeházasodtak és még abban az évben megszületett első gyermekük Dávid. Mivel szerény anyagi körülmények között éltek az önfejlesztés és a szakmai életút kiemelt szerepet kapott mindkettőjüknél. Folyamatosan képezték magukat és szakmájukban váll vállvetve haladtak előre.
Barbara egyetemet végzett kertészmérnökként oktató és kutató lett. Elkezdett az embereknek segíteni különböző természetgyógyászati technikákkal. József a pékszakmában maradva üzletkötő majd kereskedelmi vezetőként dolgozott. Az élet együtt hozta a fordulatot is: 2013-ban mindketten vállalkozók lettek. Elindult a saját brand felépítése a Barbikert és a Panelpék útja.


2016-ban született meg második gyermekük Panka, aki nagy sorsfordulatokat hozott életükbe. A család elhagyta a Budapesten felépített nagy házat és vállalkozást és visszahúzódott a 2000-ben vásárolt birtokra Szőlőcskére. Barbara egyre inkább átadja magát gyermekkori álmának és boszorkányi-sámáni utat jár, míg József a buddhizmus felé köteleződött el.
Ebből született meg 2024-ben a 25. évfordulójukon a Házasság Kovásza. Elvégezték a párkapcsolati coach képzést Mészáros Ádámnál és azt éreztek, hogy ideje együtt segíteni a párokat és az embereket az emelkedésükben. Egyedi megoldásokat kínálnak neked szolgáltatásaikon keresztül workshopok, coaching alkalmak, előadások, és hangfürdök formájában mutatják meg sokszínűségüket.
Ha úgy érzed hiteles és boldog emberektől szeretnél tanulni, akik hosszú kacskaringós és kalandos utat megjártak együtt keress minket!
2003-2006 Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi kar – Kertészmérnök BsC
2010-2012 Gödöllői Szent István Egyetem – Növényorvos MsC
2012-2015 One Brain kineziológia 1-13. szint – Consultant Facilitator Szepesi Liliana, Dr. Simon Katalin, Várhidi Ilona, Anastazya Wada
2016 One Brain kineziológia alap instructor minőség – Anastazya Wada
2017 Egyészségügyi és Természetgyógyászati modul – Egészségügyi szakdolgozó
2019 Touch for Health képzési út 1-4. – Klein Ildikó
2022 Színtanácsadás – Huszka Ágnes
2022 Gyógyítsd meg a sötét oldaladat, Sámáni energetikai gyógyítás – Alberto Villoldo
2022-2023 Nőikör-vezetői képzés – Bérces Virág
2022-2023 Holdtemplom Sárkányőrző képzés 1-2. – Macskás Luna
2023 Holdtemplom Boszorkány Iskola – Macskás Luna
2023 Aranyjelek képzés – Sólyomfi Zoltán
2023-2024 Erdővarázs – Kovács Gyöngyi Nalíni
2023 Gombaismereti Alaptanfolyam – Banya-tanya Máthé Orsolya
2023-2024 Párkapcsolati Coach képzés – Dr. Mészáros Ádám
2023-2024 Asztrozófia – Zentai Anna

Pék
Oktatói képzés
Eladó végzettség
Molnár
2022 szeptember Hangtál képzés -Frankovits Ágnes
2022 december Gong képzés – Frankovits Ágnes
2023-2024 Párkapcsolati Coach képzés – Dr. Mészáros Ádám
2023-2024 Holdtemplom Sárkányőrző képzés 1-2. – Macskás Luna
Szolgáltatások
Kicsit megfáradt a párkapcsolatod? Feldobnád egy vidám nappal, ahol pékáru-készítés közben tanulnátok a párkapcsolatok működéséről? Szeretnél feltöltődni a pároddal, egy jót enni/inni és mellette jól szórakozni is? Tarts velünk a workshopjainkon!
Online előadásokon segítelek Téged, hogyan találj vissza a boldogasszonyi minőségedhez. Tudatosító előadásokkal és meditációkkal támogatlak a női erőd tisztításában és gyógyításában.
Elakadtatok? Kellene valami megoldás a kettőtök közötti feszültség kezelésére? Netán hűtlenség történt? Eltávolodtatok vagy elfejlődtetek egymástól? 26 év távlatából hisszük van megoldás, ha mindketten beleálltok a gyógyulási folyamatba! Egyedülálló módon ketten leszünk mellettetek képviselve mindkét oldal erejét! Keressetek minket bizalommal!
Csodálatos élményt adó kikapcsolódás nőknek, férfiaknak, pároknak, barátoknak, családoknak Garábon a világ legnagyobb hangtáljában.
Házaspárként fogadunk Téged, ha gyógyulni és emelkedni szeretnél a hangok varázslatos birodalmában!